Mulandóság

Amióta van modern nagyipar, modern tömegtájékoztatás, van reklám, és van sokféle választhatóság, azóta egyre többen hiszik, vallják, hogy életünk elemei választhatóak, váltogathatóak, lecserélhetőek. Minden erejével arra buzdít ez a modern világ, hogyha nem működnek már olyan igazán jól dolgaink, hát cseréljük jobbra, újabbra azokat. Cseréljük le autónkat, ha nem elég korszerű, cseréljük le munkánkat, ha nem jövedelmez eleget, cseréjük le otthonunkat, ha nem kínál elég lehetőséget, cseréljük le vezetőinket, ha csalódtunk bennük, cseréjük le társainkat, ha a házasság megfeneklett,…

Egyes szélsőségesen liberális emberek szerint a személyes szabadság szempontjából a család csak szükséges rossz. Ha egyszer a társadalom megtalálja a lehetőségét, nyilván szabadságukban áll majd a szülőknek letenni a gyermeknevelés terhét, s talán a gyermekeknek is javára szolgál majd, ha nem lesznek kiszolgáltatva szüleik kénye-kedvének…

A fentiekből következtetve előbb-utóbb eljön az idő, amikor lecserélhetjük gyermekeinket, ha nem felelnek meg elvárásainknak, s lecseréhetjük szüleinket hasonló okokból.

Sokan azt mondják, ilyen kor nem jön el soha. Nos eszükbe juttatnám, hogy ma már úgy szabhatjuk, varrhatjuk külsőnket, ahogy akarjuk, de még arra is van lehetőség, hogy nemünket megváltoztassuk. Személyiségünk egyes elemei már cserélhetőek!

Mármost én azt hiszem nincsen jól ez a nagy csere-bere szabadság. Nincsen jól, mert nem igaz. Hamis dolog azzal hitegetni az embereket, hogy boldogabbak, elégedettebbek lesznek, ha azt, ami az övék elcserélik olyasvalamire, ami másé. Hamis dolog azt állítani, hogy az értékek változóak, s ezért aktuális érdekünk szerint kell váltogatnunk azokat. Hamis dolog arról beszélni, hogy életünk legfontosabb elemeit, hitünket, szeretteinket, otthonunkat, munkánkat elcserélhetjük jobbra, szebbre, hasznosabbra.

Mindez nem igaz!

Nem cserélhetjük szeretteinket, mert hozzánk tartoznak. Nem válogathatunk az értékek között, mert ha az értékek választhatóak, akkor nincsenek. Nem cserélgethetünk akármit akármire, mert ezzel önmagunk személyes valóságát cseréljük tárgyakra, és hamis ígéretekre.

Nem kell és nem is lehet megtagadni a természetet. Vízjárta helyre gabonát vetni éppolyan bolondság, mint mindenféle idegen módit meghonosítani. Keressük meg önmagunkat, legyünk, akik vagyunk, s minden jó lesz. Csak hát nem elég önmagunkat, mint formát elfogadni, hanem értékként is kell tekintenünk egyszeri megismételhetetlenségünkre. Legyen szó egyetlen emberről, kisközösségről, tájegységről, nemzetről, vagy bármi egyébről, a lényeg nem csupán az, hogy azonosak legyünk önmagunkkal, de az is, hogy ne szégyelljük azt az azonosságunkat. Ne akarjunk olyanok lenni amilyenek nem vagyunk, amilyenek mások.

Önismeretre kell törekednünk. Tudnunk kell kik vagyunk, honnan jöttünk. Napi tennivalóink során mindig arra ügyeljünk, hogy önmagunkkal rendbe legyünk.

S amíg szőjük álmainkat, napi gondokkal kell keservesen birkóznunk. Küszködnünk, ahogy küszködik mindenki, aki hordoz vágyat mások iránt, felelősséget másokért.

De amikor eljön az egyetlen igazi fájdalom, hirtelen eltörpül minden egyéb. És illő is hogy eltörpüljenek. Mert törpék ők. Csak akkor hangzik ordításnak rikácsolásuk, ha nem dörren közéjük az egyetlen óriás, a halál.

Vannak cserélhető és vannak cserélhetetlen dolgaink. De vannak a világban fontos dolgok, fontosabbak minden másnál.

Van sorrend az értékek között. S a legelső helyen áll az emberség, minden esendőségével, minden mulandóságával együtt.

Sőt, éppen mulandósága miatt.